Tankó Erika

Drága Papbácsi!
Kedves ballagó diákok!
Tisztelt ünneplő közösség, kedves szülők, tanárok!
Drága iskolám!

Remélem, emlékszel még rám. Tankó Erika vagyok, színész, jelenleg Budapesten élek és szabadúszóként dolgozom. Tudod, a harmadik iskolaalapító osztályba jártam, a Papbácsi mindig úgy hívott, hogy Erika de genere Pákhály (Erika, a Pákhály nemzetségből).

25 éves lettél! Emlékszem, amikor én léptem ebbe a korba, Temesváron voltam színésznő, és mérhetetlenül kiábrándult voltam a szakmámból. Kerestem a helyem a világban, hogy az Isten által rám bízott talentumokat a legjobb tehetségem szerint kamatoztathassam. Drága iskolám, a te szereped a világban a szegény sorsú gyermekek első lépteinek segítése, útbaigazítása a nagybetűs élet labirintusában. Ezt tűzted zászlódra indulásodkor, és ezt maradéktalanul teljesíted évről-évre. Általad tölthettem többedmagammal három hetet a csodálatos szépségű Liechtenstein festői hegyei között, a te segítségeddel ültem először InterCity vonaton, ami ma már nem kuriózum, de nekünk olyan érzés volt akkor, mint amikor a kommunizmus után a gyimesi ember beülhetett egy nyugati autóba.

Természetesen mindez nem jöhetett volna létre a mindannyiunk Papbácsijának állhatatos, kitartó munkája nélkül, aki megálmodta a Szent Erzsébet iskolát ide, a Gyimes völgyébe, és a létrehozásával ablakot nyitott a nagyvilágra, lehetőséget biztosított mindannyiunk számára, hogy továbbtanuljunk, és megvalósítsuk az álmaikat.

„Miért félünk, miért élünk, ha nem egy álomért?” – éneklik a Pál utcai fiúk a Grundon. Számunkra, akik itt születtünk a gyimesi hegyek által körülkerített, zárt völgyben, ez az iskola volt a Grund. A mi Grundunk, ahol életreszóló barátságok szövődtek, ahol megtörténtek a kamaszkori lázadásaink, és igényeink szerint ismerkedhettünk Shakespeare-rel és Jókaival, elsajátíthattuk egyházi énekeinket és imádságainkat latin nyelven, ha éppen ahhoz volt kedvünk. És megosztottuk házi kenyerünket és sajtunkat a messziről érkező társainkkal, akiknek a hét közepén már elfogyott az otthonról hozott elemózsia.

Kedves végzősök! Remélem, Nektek is hasonlóan izgalmas, élményekben és tudásban gazdag időszak volt ez. Az igazi megpróbáltatások még csak ezután jönnek, amikor felelős felnőttként egyedül kell döntéseket hoznotok. A Pap bácsi mindig óvó tekintete nélkül. De biztatlak és bátorítalak arra: sose a félelem legyen a társatok! Válasszátok inkább a kíváncsiságot! Érdeklődéssel, nyitott szívvel forduljatok a világ felé! Mert lesznek buktatók is az élet göröngyös útján, de a tanáraitok és szüleitek által belétek plántált értékrend mindig útmutatóul és biztos támaszként szolgál majd Titeket! Jómagam legalábbis – bárhol is járjak a nagyvilágban – húsz éve erre támaszkodom. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum útravalója, melyet észrevétlen csempésztek a lelki hátizsákom legféltettebb zsebébe, még soha, semmilyen körülmények között nem hagyott cserben.

Adjon Nektek az Ég jó kedvet, bőséget, derűt a nehézségek elviseléséhez és soha nem lankadó kitartást álmaitok eléréséhez! Mert ha ezek megvannak, bármi sikerülhet!
Isten áldása kísérjen utatokon!