Mihók Emőke

Röpke emlékek… és a ma… Szinte hihetetlen, hogy több mint húsz év telt el azóta… az az időszak óta, amire szívesen emlékszem vissza mindig. Most kellemes emlékek tolonganak bennem: felemelő érzés újra átélni azokat az érzéseket, amit anno egy-egy esemény kapcsán átéltem.

Nevem Mihók (Pál) Emőke-Mária, a második alapító osztály diákjaként tanultam egykoron a gyimesfelsőloki líceumban. Gyermekkorom éveit Gyimesközéplokon töltöttem és a líceumi felvételi során a gondviselő Jóisten utamat az újonnan indult líceum irányába terelte 1995 őszén. Bevallom, akkor kissé nehezen fogadtam ezt el, mert más tervekkel indultam felvételizni, de utólag minden átértékelődött bennem és hálás vagyok, hogy ennek az iskolának a diákja lehettem. Berszán Lajos papbácsi hihetetlen erővel és odafigyeléssel terelgetett minket kamaszéveink során. Mindig arra törekedett, hogy értelmi fejlődésünket szolgálva a legjobb tanárokat összegyűjtse a vidékről. De emellett éreztük azt a törekvését, hogy családdá formál bennünket, bensőségessé tette kapcsolatainkat, őszinteséget, becsületességet, lelkesedést és kitartást követelt. És nem utolsó sorban az Istenbe vetett hitünket, a vele való kapcsolatunkat egyengette, mélyítette. Nagyon elevenen élnek bennem a hajnali és a vasárnap esti szentmisék, a lelkigyakorlatok, a papbácsival való nyílt és őszinte beszélgetések, a huncutságaink, bentlakó életünknek számtalan eseménye, az osztályom közösségi élete, a tanórák egy-egy részlete, egykori tanáraim határozott tartása, a kisebb és nagyobb kirándulások (Lichtenstein felejthetetlen), a ballagás és folytathatnám a sort… Ma pedig, ha arra visz utunk, úgy térhetünk be egykori iskolánkba, mintha kicsit haza mennénk, ahol mindig örömmel és szerettel fogadnak. A líceum befejezését követően tanulmányaimat a kolozsvári BBTE teológia-magyar szakán folytattam, majd 2014-től újra visszakerültem szülőfalumba, 2015-től a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola tanáraként dolgozom, és igyekszem becsülettel, tisztességgel szolgálni a rám bízott gyerekek fejlődését. Nagyot alkotott a papbácsi a Gyimes-völgyében. És tudja mindenki, hogy ez nem könnyű munka, de ő minden lehetőséget megragadva az életét tette rá arra, hogy a vidéknek iskolája, szellemi bölcsője legyen.

Kedves jelenlegi diákok! Azt a tarisznyát, amit ballagáskor magatokkal visztek, a négy év alatt sok mindennel teletölthettétek, és nagy mértékben rajtatok múlik, hogy mit raktároztok el magatoknak. Nagyon sok mindent kaptok az iskolátoktól, ma már sokkal több a lehetőségetek és használjatok ki maximálisan mindent! Erős akarattal, helytállással, kitartással, becsületességgel, tisztességgel, emberséggel, lendülettel, határozott bátor kiállással és persze tanulással tudjátok csak magatokat fejleszteni, a jövőtöket építeni. És ezt most kell megtenni, nem a jövőben! Mindig szívesen emlékszem vissza volt tanáraimra, osztályfőnökömre. Felnéztem rájuk akkor is, ma is és hitelesek voltak számomra. Most utólag tudom értékelni, hogy a szigornak, a következetességnek nagy ára van. Azt gondolom, hogy a mai modernnek nevezett világunkban nagyon könnyű elkallódni, elveszni a világ bajai közepette. Erős szellemi és lelki táplálékkal kell ellátni a mai nemzedéket, sziklára kell elkezdeni építeni azt a házat! A tanításban, nevelésben a tudást, a bölcsességet, a jóságot,a szeretetet, a hitet, a szigort, a következetességet bölcsen kell egyesíteni. Tudom, hogy ez nem egyszerű feladat, de én ebben látom a jövő nemzedékének sikerét! A papbácsinak minden munkájára, életére Isten áldását kérem! Jó erőt, egészséget kívánok! Megköszönöm a Jóistennek, hogy ő van nekünk.