(Kovács) Ráduly Irén

Elsősorban köszönöm a felkérést és nagy örömmel írok az elmúlt diákévekről.
(Kovács) Ráduly Irén vagyok, székelyudvarhelyi lakos és a székelyudvarhelyi kórház sebészeti osztályán dolgozom nővérként, amit nagyon szeretek.

Szólnék pár sort arról a négy gyönyörű évről, amit ott töltöttem. Persze diákként akkor én is a végét vártam, de most anya vagyok és felnőtt. Most szeretnék visszaülni a padba és csintalankodni szilenciumon, órán arra gondolni, mikor csengetnek. De nekem ezek a napok elteltek, és már csak emlékként térnek vissza, amikor szerveztük a hálóban a diákcsínyeket, mert amint mondani szokás „elment a macska, cincognak az egerek”. Hát mi is cincogtunk bentlakó diákként a bentlakás falai között…

Kedves diákok, az ott töltött időket kihasználni kell, nem bánni. Persze biztos volt olyan hogy megszidtak vagy büntetést kaptál, és ezzel még nincs is vége, még lesz ilyen, de az azért van, mert igazi diákként éled meg a diákéveidet, ezt úgy kell csinálni. Azok a diákévek, amiket most átélsz, soha többé vissza nem térő, szép pillanatok lesznek.

És most megköszönöm a tanároknak a szorgalmas, odaadó munkájukat és kívánom, továbbra is ilyen tisztelettel és méltósággal végezzék, mert a jó fának mindig érett és finom gyümölcse van.

Mi vagyunk az érett gyümölcs, és persze ti, kedves végzősök, akik most hamarosan véndiákként fogtok szerepelni az iskola emlékében. Hamarosan elérkezik az a nap, amikor itt a vég, a ballagással vége a diákéveknek, de ne szomorkodjatok, mert annak is nagy varázsa van! Szerető, őszinte hitben nevelő tanárok és a papbácsi kísér majd benneteket arra az útra, amit már nélkülük kell ügyesen járjatok.

Én véndiákként minden ott dolgozó személynek megköszönöm, hogy segítettek abban, hogy az legyek, aki most vagyok.

KÖSZÖNÖM.