Bodor Zsolt

Kedves Diákok! 

Pár gondolatot szeretnék megosztani veletek útravalóul. 

Nevem Bodor Zsolt, gyermekéveimet és mondhatni diákéveim egy jelentős részét Gyimesfelsőlokon töltöttem. Középiskolai tanulmányaimat én is ott végeztem ahol ti, a számomra meghatározó és a további életpályámon elindító Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban, és mivel akkor még nem volt lehetőség helyben érettségizni Csíkszeredában kellett beutazni az érettség próbáját kiállni. Ezt követően úgy éreztem, hogy az itt eltöltött időnek és tanulásnak úgy tudok számomra értelmet adni és gyarapítani, ha tovább tanulok, ezért egyetemi tanulmányaimat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán folytattam mérnöki vonalon. Majd mesteri, illetve doktori fokozatot szereztem a Bukaresti Műszaki Egyetemen.

Nehéz volt? – ne feledjétek, valami annál értékesebb minél jobban megküzdünk érte!

Egyetemi éveim alatt volt lehetőségem betekintést nyerni a tudományos kutatás lenyűgöző világába, ami meghatározta szakmai fejlődésemet. Az itthonmaradás mellett döntöttem, jelenleg a Sapientia EMTE főállású oktatója vagyok, és a Csíkszeredai Kar dékánhelyettese. Ugyanakkor igyekszem aktívan részt vállalni a következő generációk tudományos előmenetelének gondozásában, ezért a Pécsi Tudományegyetem Kémiai Doktori Iskolájában doktorátus vezetőként tevékenykedem, valamint bekapcsolódok a Vadgazdálkodási és Hegyvidéki Erőforrások Kutatási és Fejlesztési Intézet munkájába. Tagja vagyok a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének és az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak.

Ha visszagondolok nem is olyan régen, én is diáktársaimmal ugyanúgy mint ti, búcsút intettünk egykori iskolánknak. Nagyon sok érzelem kavargott bennünk, jó választás volt-e, hogyan tovább, felvagyok-e készülve az előttem álló kihívásokra és sorolhatnám. Olykor, olyan elérhetetlennek és távolnak tűnt a világ onnan nézve, de ha igazán hiszünk céljainkba hegyeket vagyunk képesek megmozgatni. Emlékszem, nagyon sokan mondogatták nekünk is, hogy meglássátok ezek voltak a legszebb és gondtalan évek, és bevallom igen nehéz ezt megcáfolni. Természetesen sokszor voltak nehéz pillanatok, nem mindig értettük az értelmét annak amit éppen megkövetelnek a tanáraink és az iskola. De ha visszatekintek sok minden értelmet nyert így utólag, hiszen nem csak szellemi értékek ápolása, gyarapodása történt meg, hanem neveltek emberségre, helytállásra és olyan értékekre, amelyek modern társadalmunk értékrendjének nem éppen meghatározó elemei. Szép emlékeket őrizek az ott töltött éveimről, bizonyára ti is így vagytok és lesztek ezzel.

Útravalóul azt kívánom nektek, ne hagyjátok elveszni azt az értéket, tudást amit a négy év alatt megszereztetek, hiszen annak gyarapítása jelenti a legnagyobb elégtételt önmagatok és iskolátok számára egyaránt. Vigyétek magatokkal a parazsat, amit az iskola adott nektek, merjetek álmodozni, legyenek céljaitok és a valódi értékek vezéreljenek, mert amit most magatokkal visztek, ha sok esetben nem is érzitek ezt de, szilárd alapot biztosít a továbblépéshez. Ha szimbolikusan is, de ragadjátok meg az iskola zászlajának rúdját és emeljétek minél magasabbra mindazzal, amit majd tesztek a jövőben és tisztelettel emlékezzetek vissza Papbácsira és tanáraitokra.

Gratulálok és sok sikert kívánok mindnyájatoknak!

Barátsággal egy öregdiák!