Fikó Andrea

Fikó Andrea vagyok, a Sapientia EMTE első éves génsebész hallgatója.

Lassan egy éve annak, hogy befejeztem a tanulmányaimat az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumban. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő, hiszen még friss annak az emléke, amikor először beléptem a líceumba kilencedikben tanévkezdéskor. Egy igazi labirintusnak tűnt az iskola, új környezet, új tanárok és új barátok fogadtak. Először gólyák voltunk, aztán mi szerveztük a gólyabált az újaknak, majd a Maturanduszt a végzősöknek, és végül hirtelen mi, az egykori gólyák a felnőtté válás kapujába kerültünk. Elmondhatom azt, hogy csodás 4 évet töltöttem ebben az iskolába, rengeteg mindent tanultam, és mindig örömmel gondolok vissza a középiskolás éveimre.
Aztán elballagtunk azzal a szorongással, hogy mi fog ezután következni. Minket ünnepeltek, én mégis szomorú voltam, hogy el kell hagynom az iskolám. Nagyon féltem attól, hogy mi fog történni velem, hogy alakul az életem, de elmondhatom, hogy jobban nem is alakulhatott volna.

Hogy mit is üzenek a a diákoknak, tanároknak, Papbácsinak?

Kedves diákok/végzősök! Becsüljétek meg azt az időt, amit együtt tölthettek, segítsétek, bátorítsátok egymást! Ha olykor zúgolódtok is tanáraitokra, ők csak a javatokat akarják, hallgassatok rájuk. Három vagy akár négy év hosszú időnek tűnik, de nagyon hamar eltelik, és már minden arról a bizonyos érettségiről fog szólni. Nem lehetetlen megszerezni az érettségi diplomát, minden akarat és hozzáállás kérdése.

Tisztelt Tanári Kar!
Köszönöm azt, hogy felkészítettek az életre. Sok mindent tanulhattam önöktől. Diákként én is zúgolódtam néha, de már belátom, hogy arra kell hallgatni, akinek több tapasztalata van.
Kimondhatatlanul jó érzés, amikor az egyetemen olyan dolgok kerülnek elő, amit már egyszer a tanáraim megtanítottak nekem. Hálásan köszönöm, hogy egyengették az utamat.

Tisztelt Papbácsi!
Megköszönni nem lehet azt a sok szeretetet, támogatást és biztatást, amit a Papbácsitól kaptam/kaptunk. Nagyon hiányoznak a hétfő reggeli szentmisék, a fülbemászó szenténekek, a példaértékű beszélgetések. Ha néha féltem is, tudtam, hogy a Papbácsira mindig számíthatok. Isten fizesse!

Örülök, hogy az Árpád-házi Szent Erzsébet Római-Katolikus Líceum diákja lehettem!