Azt mondják, hogy a gyémánt akkor a legszebb, ha fekete bársonyra teszik. Az ember nagysága, jelleme, hitének felbecsülhetetlen értékessége, mely Istentől kapott kegyelem, a válsághelyzetekben mutatkozik meg a leginkább. Pilinszky János találóan állapítja meg, kihűlt a világ. És ebben a hűlőségben, ebben a létrontásban mit tehet a hit, hogy ne fagyion meg az élet? Globális és értékválság szavaktól hangos világunkban tulajdonképpen énválság van. Mert maga az ember nem érzi hivatásának nagyszerűségét és realitását, nem érzi, hogy ő Istentől megszólított lény. Vajúdó világban élünk, mely az igazságot szomjazza, de a sikeres életútért többször is szövetséget köt a hamissággal, az álnoksággal. Nem a hitelesség a cél, hanem a siker. Ma újból elő kellene venni, Diogenész emberkereső lámpáját, hisz még fel sem merül a kérdés: hogy otthagyhatom-e enyéimet, mindazt, ami által otthon vagyok ebben a világban? Milyen csodálatos kihívás Szent Erzsébet lelkisége, megélni az Ige megtestesülését miközben, az élet egyre inkább lelketlen és szívtelen. Milyen mély életszeretetet adhat, az a tudat, hogy eltévedt életutamból, bármikor az Atya személyesen engem váró karjaiba rohanhatok.
A költő kilátástalan megállapítása, hogy „ elpazarolt mindent, amiről számot kellene adnom” a hit szemével nézve átváltozik, hisz nincs az a minden értékét felélő élet, melyben, ha feléled a honvágy a visszatérés után, nem találná meg Isten rá váró tekintetét. Ma teletömik a kezünket, hogy ne legyen lehetőségünk megölelni egymást, zsúfolásig megtelnek otthonaink és tudatunk a rágalmak, a lejáratások sorozatával, hogy kételkedjünk minden szóban és minden kézfogásban. A megállás nélküli rohanás kiüríti életünket, könyörtelenül szétválasztja az egybetartozókat és elhiteti: nincs menekvés, ki „ide beléptél hagyj fel minden reménnyel”. József Attila ezt így fogalmazza meg: „kilométerekkel vagyunk magunk előtt.” Nem elég közömbösen rábólintani az igazságra, hisz „ legyetek megvalósítói az Igének.”figyelmeztet a Jakab levél.
Árpádházi Szent Erzsébet nemzeti történelmünknek Istenre mutató gyöngyszeme. Parányi gyerekként elhagyva övéit többször megszakította játékát is, „hogy Istent szeressem”, miként ő maga mondta. Az embernek belső igénye van arra, hogy megálljon, saját önző világából kitekintsen, odaforduljon a másik ember felé, hogy általa megtapasztalja vagy ajándékba kapja a Gondviselés soha el nem múló csodáját. Ezért ünneplünk nap mint nap Eucharisztiát: hogy életünket és halálunkat újra meg újra új fénybe lássuk és átértelmezzük a hitben. Nem letagadni és megalkudni kell a negatívumokkal, hanem a hit szemével meglátni a jót a világban és embertestvéremben. Soha ne szidd a sötétséget, hanem helyette gyújts meg egy szál gyufát.
Részben a mi hibánk, hogy sokan úgy beszélnek a hitről, mintha azt fekete gyász venné körül, mintha ellenlábasa lenne az emberi energiának és nem pedig mint nagyszerű célról, amit az embernek el kell érnie. A hit, mindig tudja, hogy nem érvényes semmilyen helyzetre a kétségbeesés, mindig tudja, hogy a világegyetemben van egy szív mely érte lüktet és e szíven át erőt és ösztönzést kap, hogy más szemmel nézzen a világra és embertestvéreire. A hit szeme életet fakaszt a másik emberben, arra ösztönzi, hogy higgyen a saját lehetőségeiben. Az önmegvalósító világban van egy másik út, melyet a gondolkodó így fogalmaz meg: az élet arra való, hogy elajándékozzák. Egy iskolának lehet-e nagyszerűbb pedagógiai célja, mint megtanítania növendékeit a hitre, mely képes látni és cselekedni. Érdeke az, hogy felerősítse a másikban rejlő jót, felébressze a benne rejlő lehetőségeket és élni hagyja. Az Isten szeretetében gyökerező életnek nincs szüksége a másik vereségére ahhoz, hogy higgyen önön értékességében, mert Istenből forrásozik az ő pótolhatatlan jelentősége. A rágalmazások és pletykák ürüjében milyen fontos feladat: a jó szemmel nézni a világra, meglátni pozitívumokat és jót mondani az emberekről. A hitből forrásozó élet számára nem az elesés a fontos, hanem a felállás. A csodák nem a rendkívüliségben rejtőznek, mert azok igazán ritkák, hanem a mindennapokban. Szent Erzsébet élete annak a bizonyítéka, hogy tegyél csodát, változzál meg és alakítsd környezetedet!
Hol vannak a csodák?
- Nézz egy édesanyára, aki mai körülmények között vállalja gyermekét-ez a csoda.
- Nézz egy édesapára, akit ma is megaláztak a munkahelyén, és holnap újból munkába megy – ez a csoda.
- Nézz egy gyermekre, aki tízórait kettétöri és odaadja a szegényebb társának - ez a csoda.
- Nézz egy fiatalra, aki a drog és a beteges szórakozások helyett a tanulást választja - ez a csoda.
- Nézz egy fiatal lányra és egy fiatal fiúra, akik Isten nevében együtt akarják megélni életüket - ez a csoda.
- Nézz egy beteg emberre, aki a „könnyű halál” helyett a szenvedést választja – ez a csoda.
- Nézz egy szerzetesre, aki életét Istennek ajándékozta –ez a csoda.
A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát. Gyökössy Endre ref. lelkipásztor és pszichológus írja: „Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölébe odahajolni, aki fölébe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül.”
Szent Erzsébet életének nyitánya vagy mottója is lehetne a Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetének ezen sorai: „Szeressetek tettetés nélkül. Gyűlöljétek a rosszat, ragaszkodjatok a jóhoz. …Rosszért rosszal senkinek se fizessetek. Törekedjetek a jóra nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is. Amennyiben rajtatok múlik, lehetőleg éljetek minden emberrel békességben. …Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat.”
Az ő élete is tele volt problémákkal szenvedésekkel, nagy vesztességekkel is szembe kellett néznie: a haza elhagyása, a rágalmak, az igazságtalanságok pillanatnyi győzelme vagy ahogyan VI Pál pápa fogalmaz: „az egyenlőtlenség hangos botránya, a kiutasítás, a szegénység és folytathatnám tovább , melyek közül kiemelkedik a keresztes hadjáratokban elhunyt férje. Amikor meghozták szerelme tetemét, kisírta magát és így imádkozott: „ Istenem te tudod, mennyire szerettem őt. Odaadnám érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod ellenére, nem akarom visszahívni.”
Teréz anya szavát kölcsönözve: „kis ceruza Isten kezében, mellyel az Úr szerelmes levelet ír a világnak” Az Úr segítségét,. hitét, magáncélra nem használja, mert abban él, hogy „legyen meg a te akaratod”. IX Gergely pápa szenté avatási bullájában olvashatjuk: „saját hatalmát egy alázatos szolgáló szolgálatává szorította le.”
„még kínzásában is gyümölcsöt érlel.” mondja Jókai Anna .
Krisztusban szeretett testvéreim! Az életnek van egy mirákuluma. Olyan mint az élő víz, bármilyen módon fertőzzék is, rövid idő alatt a mérgeket semlegesíti, és önmagától megtisztul. Ezért a szent olyan, mint a lótuszvirág, a mocsárban él ugyan, de virága hófehér. Nagyon fontos feladat: A művet meg kell különböztetni a mutatványtól,a nagyságot a karriertől.
Gyimes völgyében Szent Erzsébetet ünnepli nagyon is lehet, mert a mi életünkhöz, szívünkhöz nagyon közel van. Olyan, mint a fenyő, azt súgja: „nem a lombunk a szent és csodálatos, hanem gyökereink.” A mai ünnepünk ébressze fel bennünk a hitet, mely arra ösztönöz, hogy akár diákként akár tanárként, papként vagy szülőként nézzek egy kissé más szemmel a világra és embertestvéremre, azaz legyek áldássá. Boldogemlékű Márton Áron nagy püspökünk így vall:„Nekünk szerepünk van ebben a világban: nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”
Naponta kellene önmagunkat szembesítenünk a jézusi kérdéssel: „ha a só izét veszíti, ugyan mivel sózzák meg?
Mily nagy igazságot tár fel előttünk az író figyelmeztetése: „Kihalni félelmetesebb, mint meghalni.” XVI. Benedek pápa: Az Egyház igazi leánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között.”
Kedves diákok! A sziklára épített házban és Szent Erzsébet lelkiségéből átitatott légkörben legyen a ti életre való felkészülésetek áldássá, mely képes a maga környezetében csodát teremteni, képes más szemmel nézni a világra és embertestvéreire.
Olyan világról álmodom, amelyben emberhez méltó módon élhetünk majd egymás mellett;
olyan korról, melyben nem törünk egymás ellen többé, hanem mindannyian egy közös célért küzdünk.
Olyan világról álmodom, melyben mindegyikünk megtalálja helyét, megkeresheti kenyerét;
olyan korról, melyben szétosztani sokkal többet jelent, mint összegyűjteni;
egy világról, melyben nem lesznek megszállottak, nem lesz kizsákmányolás, rombolás;
egy korról, melyben mindenkinek meglesznek végre a lehetőségei, mert nem lesz senki, aki irigyelné őket.
Álmodom egy olyan: világról, amelyben senkit sem hagynak magára, amikor sírás fojtogatja torkát, és senkit sem fognak holtvágányon felejteni;
egy olyan korszakról, amikor az újságok és a híradók nemcsak szerencsétlenségekről, erőszakról, gyilkosságról tudósítanak, mivel sokkal érdekesebb lesz a jók összefogása, mint a konfliktusok.
Álmodom egy világról, melyet azonban sohasem tudok megteremteni de az első lépést efelé a világ felé, az én egyetlen lépésemet, igen, ezt a lépést meg tudom,' meg akarom tenni!
