home loans

Pillanatok

p6080056.jpg

Szavazás

Hol és mivel töltöd a nyarad?
 

Keresés

Bejelentkezés

Statisztika

Tagok : 86
Tartalom : 118
Webcímek : 19
Tartalom találatai : 133252

Innen olvasnak

free counters


Látogatók

Oldalainkat 5 vendég böngészi
Árpádházi Szent Erzsébet Líceum - Gyimesfelsőlok
Gólyabál 2013 PDF Nyomtatás E-mail

2013-as gólyabál

 

 

Az idén is, mint minden évben iskolánk egyik nagy eseménye a gólyabál volt, ahol a kilencedikes diákok mérhették össze „erejüket”, a nagyon izgalmas próbákon, amelyet a zsüri értékelt. A tét igencsak nagy volt, hiszen a nyertes pár viselheti egy éven keresztül a Mr. És Mrs. címet.

A gólyák az idén is eljárták a híres gólyatáncot, utána énekesek lettek, cukorkát válogattak, és tehenet is fejtek.

          A próbák után a golyák, és persze a többi diák is hivatalos volt egy fergeteges buliba.

 

 
Jótékonysági Könyvvásár PDF Nyomtatás E-mail

 
Osztálykirándulás PDF Nyomtatás E-mail

Kirándulás Szellő-tetőre

          2013. október 10-én egy csütörtöki napon a Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumtól 14:00 órakor indultunk az osztály első kirándulására.

       Felmentünk Bükklokán a Piposz tanyához. Onnan gyalog a Hadiúton mentünk fel a hegygerincre. Megérkeztünk a Szeretet kútjához és ott a társaság hideg vízzel csillapította szomjúságát.

1.kép: a Motorfordulónál „Motorsírűlő”

 A Motorfordulóhoz érkezve megszületett az első osztálykép. Innen folytattuk útunkat a Szellő irányába. Eközben eleredt az eső. Ennek következtében kimentünk a menedékházhoz, ahol ettünk és megpihentünk, addig amíg az idő kedvünkre nem váltott.

Az eső elálltával a köd korlátozta a kilátást, de ez nem rontott az osztály hangulatán. Ezután elértük végcélunkat, Szellő tetejét, ami 1493 méter magas; onnan benéztünk Kostelek völgyébe is és útközben meglátogattuk a haranglábat és a métafát.

2.kép: az osztály Szellő tetején.

          Bodó Laura és Balog Judit

 
Adomány PDF Nyomtatás E-mail

 Nagylelkű adomány a magyar kormánytól

 

          Iskolánk idei tanévnyitóján az új tanév mellett egy nagylelkű adománynak is örülhettünk. Szeptember 15-én,  a 2013-2014-es iskolai év ünnepélyes megnyitóján jelenlétével megtisztelt bennünket Soltész Miklós, a magyar kormány szociális- és családügyért felelős államtitkára. Meghallgathattuk évnyitói köszöntő beszédét és a magyar kormány nevében 200 millió Ft-ot adományozott a tornaterem építésére.

          Az ünnepségen szívből jövő, már megszokottan gyönyörű énekek csendültek fel az iskola kórusa által és felemelő szavalatokat hallhattunk Antal Árpádtól, az iskola XI.B osztályos tanulójától. A szép énekek és a megindító szavalatok alatt mindenki lelkét betöltötte a hála, de nem csak a kapott pénzösszegért, hanem azért is, mert újból megtapasztalhattuk, hogy a határok, melyek elválasztják egymástól a magyar nemzetet, nem akadályozhatják meg a magyar embereket az összetartásban, az egymás iránt való érdeklődésben, segítségben.

          Ezúton is az iskola alapítója, Berszán Lajos, az igazgatóság, a tantestület, az iskola minden dolgozója és a diákok nevében köszönetünket fejezzük ki a kapott adományokért.

Antal Márta, XI. B osztályos tanuló

 
Apostolukra emlékeztek a moldvai csángók PDF Nyomtatás E-mail

Kacsikában, Bukovina e híres búcsújáróhelyén a Fekete Madonna kegyképe előtt tisztelegve az idén is összesereglett Nagyboldogasszony ünnepén a moldvai csángók keresztalja, amelyet több évtizeden át Jáki Sándor Teodóz győri bencés, népzenekutató vezetett és pásztorolt, elődje, példaképe, Domokos Pál Péter nyomdokain haladva.
A kegytemplom mögötti lourdes-i kápolnában a magyar misén, mely a moldvai Iasi–Jászvásári Egyházmegyében az egyetlen hivatalosan is engedélyezett magyar nyelvű szertartás, Jáki Sándor Teodózról is megemlékeztek a Kárpát-kanyaron túlról érkezett csángók és a szentáldozat celebránsa, Berszán Lajos gyimesfelsőloki atya, a neves Szent Erzsébet Líceum alapítója, nyugalmazott igazgatója, jelenlegi lelki vezetője. Páter Teodóz 1978-tól járt ki a moldvai csángó falvakba, gyűjtötte ősi, népi vallásos énekeiket, imádságaikat, fölkarolta a magyar nyelvű szentmiséért folytatott küzdelmüket.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

Oldal 2 / 8